Jó tisztában lenni a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel

Szerintem a mai világban egy nagyon nagy könnyebbség az ember számára, hogy számos területen lehet pályázatokat találni. Sokszor azt gondolhatjuk, hogy a pályázatok főleg a vállalkozások számára elérhetőek, de ez igazából nem így van, nagyon sok lakossági felhasználású pályázatot találhatunk, ha megfelelő helyen keresgélünk. Ilyen volt például, amikor a férjemmel napelemekre pályáztunk az ismerőseink tájékoztatásának köszönhetően, amelyről itt írtam. Ezt elsősorban interneten keresztül intéztük el, ami nagyon nagy könnyebbség volt, hiszen nem kellett arra időt pazarolnunk, hogy sorban álljunk ügyintézés végett. Ugyanez volt a helyzet, amikor szintén egy ismerőstől hallottuk azt, hogy a házunkra kellene csináltatunk energetikai tanúsítványt, amiről fogalmunk sem volt, hogy egyáltalán szükséges. Ezt is nagyon kényelmesen, otthonról el tudtuk intézni a www.e-tanusitas.eu – nak köszönhetően.

Mint megtudtuk 2009 óta az új építésű házakra kell kiállíttatni energetikai tanúsítványt, 2012 óta pedig a régi építésűekre is. Sajnos ezzel sokan nincsenek tisztában, mint ahogy mi sem voltunk, azt tapasztalom, hogy ez a követelmény valamiért nem terjedt el a köztudatban. Főleg azoknak okozhat ez gondot, akik még nem kerültek szembe olyan esettel, mint például házeladás vagy házvásárlás. Mivel a férjemmel építettük a házunkat, és ez volt az első otthonunk, nem tudtunk még sok mindent. Azért is fontos egy energetikai tanúsítvány, mert ha jó besorolást kap a házunk, akkor értelemszerűen jóval több lesz az ingatlanpiaci értéke, tehát több pénzt fogunk kapni, ha el akarjuk adni.

www.e-tanusitas.eu

A www.e-tanusitas.eu vállalata az ország egész területén folytat tevékenységet, ami a maga nemében igazán egyedülálló. A gyorsaságuknak egyik titka az, hogy a hazai energetikai tanúsítványok 10 %-a az ő irodájukban készül, így bőven volt alkalmuk tapasztalatot szerezni. A vállalat felmérést végző kollégája a lehető leghamarabb megküldi a tanúsítványok kiállításához szükséges adatokat, hogy minél előbb el tudjanak kezdeni dolgozni a munkatársak. Mindig délután 4 – kor érkezik a futárszolgálat a céghez, hogy átvegye az elkészült tanúsítványokat, amelyeket másnap ki is szállítanak. Ennek megfelelően a megrendelt papír az ügyfélhez kerülhet 24 órán belül, de akár 12 óra is lehet ez az időintervallum!

Az egész gyorsaságnak az a kulcsa, hogy a kollégák rendelkezésére álljon minél több adat és irat, hiszen ez nagyban meggyorsítja a munkájukat. Így ha van bármilyen tervdokumentációnk, akkor azt elő kell készíteni a felmérés időpontjára. Továbbá ami feltétlenül szükséges, az a helyrajzi szám. Ez megtalálható az adásvételi szerződésen vagy a tulajdoni lapon. Az a lényeg, hogy minél több mindent mutassunk meg a szakértőnek, hiszen ennek függvényében tudja a megfelelő hatékonysággal végezni a munkáját.

Található az oldal alján egy kis panel, ami arra szolgál, hogy felvehessük a kapcsolatot a vállalattal. Semmi bonyolult nincs benne, minden egyértelműen le van írva. Megmutattam a férjemnek ezt az oldalt, amit az ismerőseink ajánlottak, és neki is nagyon elnyerte a tetszését. Hiszen mindkettőnknek fontos, hogy minél egyszerűbben le lehessen bonyolítani az ügyintézési procedúrát, mert azt hiszem, nincs ember, aki ezt szeretné. Legalább is én még nem találkoztam ilyen személlyel. Mindenesetre én csak ajánlani tudom ezt a szolgáltatást, mert nekünk csak jó tapasztalataink voltak a céggel. Korrekten és gyorsan végezték a munkájukat, ami szerintem az egyik legfontosabb egy ilyen szolgáltatás esetén. Ha bárki energetikai tanúsítványt kiállító cég keresése előtt áll, azt javaslom, bátran válassza a www.e-tanusitas.eu szolgáltatását.